2012 szeptember

Egy kutyaimádó fiú látogatása a BEAGLE-ért KHE-nél

Tomi keresztmamája Gabi találta Jimmyt Veresen. Gabi jelentkezett, hogy elhozná a keresztfiát meglátogatni a beagleket.Tomi számomra egy “csodagyerek”, hozzá hasonlóval még nem találkoztam, aki ennyire felkészült lett volna kutyából. Mindent tud, mindent elolvasott a chip, az ivartalanítás fontosságáról, a vadászkutyákról, a magyar kutyafajtákról, a különleges fajtájú kutyákról, olyanokról, amelyekről még én sem hallottam! Egy élmény volt vele tölteni azt az 1-2 órácskát. Kaptunk tápot, jutifalatokat, amelyet Tomi nagy örömmel osztott szét az ebek közt. Volt futkározás, sőt kaján összekapás - így Tomi élesben láthatta, hogy kell a marakodó büdösbeagleket szétlocsolni. A hab a tortán - teljesen meghatódtam, elérzékenyültem, sőt, még zavarba is jöttem - Tomi elővette a pénztárcáját, engedélyt kért, hogy a beaglek javára adományozzon, azzal, hogy az ő megspórolt zsebpénzét szeretné ha elfogadnám és a beagleknek vegyek belőle tápot vagy amire épp szükségük van. Tomi 6000 Ft-ot spórolt a beagleknek.

Nagyon szépen köszönjük ezt a nemes gesztust! Tomi jön máskor is, megkérdezte mire lenne szükségünk és majd ő hozza. Arany gyerek, imádtam. Kár, hogy nem lehet neki kutyája!

Brigi gazdis lett

Kópé új otthonában

2012. szept. 11-én Heniék megint meglátogattak Valvikával (exlaborosTonyka), és hoztak vendégeket. Heni nagy szerelme Fülike. Szerette volna, ha Daniék őt választják. De Fülike csak Henit akarja.(VAN ITT A HAZÁNKBAN EGY HENIRE HASONLÍTÓ LÁNY? OLYAN AKI BEAGLE -t SZERETNE??? FÜLIKE IS NAGYON-NAGYON SZERETNÉ ŐT!) Kópé a vagány pedig belopta magát Dani szívébe. Így Kópé költözött. Kópé nagy labdázós, így mehet a foci és a tenisz az új gazdival.

Pezsi ,a mini beagle új otthona

Kutyatáp és felszerelés

Köszönjük Kiss Henriettának és Botos Fruzsinak az adományokat.

A beagle-fajtamentés a XI.Tappancs Állatfesztiválon, Szegeden - ami az augusztusi hírekböl kimaradt -

Első alkalommal vehettünk részt a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány rendezvényén meghívottként. A szegedi Tappancs Alapítvánnyal igen jó kapcsolatot ápolunk, eddig is jelen voltunk a rendezvényeiken mint érdeklődő. Az időjárásra nem lehetett panaszunk-kutya meleg volt. A szervezés mint mindig tökéletes, a műsor színvonalas volt. Lehetőségünk volt más állatvédő szervezetekkel is elmélyíteni kapcsolatunkat, valamint bemutatkozni a nagyközönségnek. Szerencsére, a nagy meleg ellenére sok látogató jött ki a Ligetbe, ki kutyával, ki anélkül. Délelőtt 10 órára sikerült összeszedni magunkat és felállítani a sátrunkat. Miután minden a helyére került,megérkezett a fajtamentés helyi beagle-falkája is, igen nagy népszerűségnek örvendve. A falka tagjai: Szotyi, Daisy, Csacsi, Pötyi, Dani, Rocky.

Azonnal munkához láttunk, csak úgy pörögtek az események! Sokan meglátogatták sátrunkat, volt aki tanácsot kért a tartással, neveléssel kapcsolatban, volt aki örökbefogadást tervez a jövőben, volt olyan is, aki most ismerkedett meg közelebbről a fajtával. Aki viszont biglijével érkezett, az maradandó élményt szerzett a biglifalkába kapcsolódással. Igen népszerű lett standunkon a zsákbamacska, a beagle-totó, és az elengedhetetlen rajzsarok a gyerekeknek. Minden gyermek ajándékkal távozott tőlünk. Délben egy tál ízletes babgulyással kedveskedett a szervező minden résztvevőnek. Délután folytatódott a meglepetések sora, először interjúra kértek fel a Tappancs részéről a Városi Tv-nek, később a szépségverseny zsűrijébe invitáltak. Debütálásunk véleményem szerint igen jól sikerült, nagyon sok tapasztalattal és persze kellemesen fáradtan érkeztünk haza a rendezvényről. (A biglikommandót nem kellett altatni.) Mindenképp szeretnénk minél több hasonló rendezvényt színesíteni jelenlétünkkel a jövőben is! Önkénteseinkkel együtt mintegy tízen láttuk el a feladatokat a nap folyamán.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a helytállásukat.

Üdvözlettel: Lehőcz Róbert Sándor
beagle-fajtamentő
Szeged

Megmentettük őket!

  • Babi

  • Baby Baja 02

  • Baby Baja

  • Bobek 01

  • Bobek 02

  • Buksi

  • Charlie

  • Cuki

  • Dani

  • Dorka 01

  • Dorka 02

  • Doti 1

  • Doti 2

  • Doti 3

  • Edi 1

  • Fibi

  • Fles

  • Flp Szeged

  • Flp 2 Szeged

  • Fueliszept

  • Fulcsi

  • Inez

  • Jimmy 02

  • Jimmy 03

  • Kan Bekes

  • Kan Aporka Pest Megye

  • Kolyok Keverek

  • Kolyok 2

  • Kope

  • Leanyfalu Szuka

  • Leanyfalu Szuka 2

  • Lucky

  • Mazsola 2

  • Milli

  • Mimi 2

  • Mini Beagle Szuka

  • Noname Kan

  • Noname 2

  • Nudli

  • Nudli 02

  • Nudli 03

  • Panna 2

  • Peti

  • Poetyi

  • Robi

  • Rozi 2

  • Rozi 3

  • Sari 2

  • Szuka Ver 02

  • Szuka Veresegy 01

  • Tobias

  • Zuglo Kan 02

  • Zsebi

  • Zsebi 2

parks

BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület Doklist.com profilja

Támogatóink

expodom logo hu

hankook vector logo small

PayPal adomány

Adhatvonal

Akik segítenek

© 2019 Beagle-ért Közhasznú Egyesület